Nemrég ért haza anyuka Aleaxandre-ral, aki nagyon álmos és nyűgös volt. Nagyon jó, hogy így a hétfő délelőttöm szabad volt, olyan fél2 lett, mire anyuka elment, és fél6ra hazajön. Nagy sírás volt, mikor "maman" elment, annyira édes volt, ahogy ölelte, meg fogta a kezét még az utolsó pillanatban is, hogy vele legyen. Olyan rossz lehet ez tényleg, 3 évesen megszokni egy másik embert, hogy nem az anyu jön értem suliba, és nem ő ad enni, és nem vele írok leckét, és nem ő vigasztal, ha sírok...Legalábbis hétköznapokon.
Szerintem itt sokkal több gyereknek van bébiszitterre, mint otthon, talán azért, mert a kicsiknek nincs szerdán iskola, és nem mindenki tud otthon maradni, dolgozni kell, nincs más, aki vigyázzon a gyerekre.
Annyival nyitottabbak ezek a családok, komolyan nem tudom elképzelni, hogy ráhagyjam valakire a gyerekemet, aki 18 éves, nem beszél rendesen franciául és épphogy beleszokott ebbe a környezetbe. Vagyis igazából egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy valaki más, aki nem családtag, vagy barát, vigyázzon a gyerekemre, amíg én dolgozom. És ki tudja, milyen vele, jól neveli e, kedves e vele, de egyszerre szigorú is, játszik e velük vagy csak egyszerűen lerakja őket a tévé elé? Tudom, írtam már erről egyszer, de kíváncsi vagyok, ezek a szülők nem fogják-e ezt az egészet megbánni, mondjuk 15 év múlva, amikor egyik nap arra fognak felkelni, hogy elköltöznek a gyerekek? És hova lett ez a 15 év? Persze most nagyon romantikusan adom elő ezt az egészet, honnan lenne akkor így pénz, de szerintem inkább akkor csak egyszer megyek nyaralni egy évben (nem háromszor-négyszer, mint ők) de én várom a suli előtt a gyerekemet, nem más. Nagyon sokat van ez a fejemben, főleg amikor megyek értük suliba, és azt hiszem, ezért tudom annyira tolerálni, ha hisztiznek, vagy rosszak, vagy undokok velem, mert mindig belegondolok abba, hogy ha nekem kéne így, egyik napról a másikra befogadnom valakit az életembe, 7 vagy 3 évesen, milyen lennék?
Alexandre most aludt el a kanapén, én mellette írok, vagyis az ebédlőben, az asztalnál. Féltem, hogy leesik, úgyhogy kipárnáztam alatta előbb a padlót.
